Új fejezet az életemben
Akkor most folytatom a kis történetem...A Skype
beszélgetéskor egyeztettünk egy napot, hogy találkozzunk élőben, hogy még jobban meg
tudjuk ismerni egymást. Ez megvalósítható volt, hisz egymástól 40 percre
laktunk, ami Amerikában nem számít távolságnak. Két napra az első
beszélgetésünk után találkoztunk is személyesen. Nagyon izgatottak voltunk.Felvettek Ewingban és
elmentünk hozzájuk. Csodaszép gyerkőcök, meseszép ház és környezet és akkor
most fog kezdődni az Amerikai Álom, mert én sem hittem a saját szememnek. Mintha ezer éve ismertük volna egymást. Megmutatták a leendő szobám, egy
különálló lakrészem lett, saját szoba, nappali, fürdőszoba, konyha és bár.
Hihetetlen, de igaz! Elmentünk együtt vacsorázni aznap este, és már alig
vártuk, hogy egy új fejezet elkezdődjön mindannyiuk életében.
Azon a hétvégén
már oda is költöztem hozzájuk, az események eszméletlenül gyorsak voltak. Egy
hétfői napon Skype beszélgetés, szerdán első személyes találkozó és szombaton
már ott is költöztem. Szerencsére ismerős voltam a környéken, és olyan jó érzés
volt visszatérni a jól megszokott és megszeretett Dél Jersey-be.
A gyerkőcök
9-től 3-ig suliban vannak, így egész délelőtt szabad vagyok, ilyenkor szoktam
konditerembe járni barátokkal, vagy kitalálunk valami jó kis programot.
Esténként vacsorát főzünk együtt, mint egy igazi család. Már csináltam magyaros
ételeket és imádta mindenki. Így is lehet élni?
Immáron 2 hete
vagyok az új családommal, akiket imádok. Tudod mi a legjobb? Amikor nem
számolod az órákat, hogy még hány órát kell dolgoznod azon a napon. Amikor „dolgozom”
akkor sem érzem, úgy, hogy dolgoznék, mert családi programokat csinálunk, amit
mindenki élvez. Egyik nap elmentünk New York City-be, Isteni jó napunk volt,
vagy foci meccsre megyünk, Philadelphiába, étterembe vagy parkokba.
Imádok vezetni,
és van saját kocsim, amivel bármerre mehetek, sok Au Pair-nek van autója, de
távolra nem használhatja, én bármikor. Még egy nagyon jó dolog, nincs
megszabva, hogy mikor kell hazaérnem. Az előző családnál este 10 órára haza
kellett érnem hétköznap, vagy ha másnak dolgoztam. Nem 7 éves vagyok, hogy
takarodóm legyen!
Az egy hetes évfordulóra kaptam egy hatalmas virágcsokrot a családtól, annyira jól esett! Egy-két képellek illusztrálom a boldogságom!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése